Hollenda Zsolt vagyok, coach, tréner

Végzettségem szerint informatikus, közgazdász, azonban coach-ként és trénerként hivatásomnak az embereknek történő segítségnyújtást tartom.

Már egészen fiatal koromtól érdekelt a dolgok miértje, hogy minek mi az oka, és miért történnek úgy a dolgok, ahogy.

A tudatos életem 2006 tavaszán egy “véletlenül” az asztalon hagyott könyvvel kezdődött. Brian Tracy könyve volt, amit rögtön elkezdtem olvasni, és tudtam, hogy megtaláltam azt, amivel foglalkozni akarok.

A következő néhány évben számos könyvet olvastam, hanganyagot hallgattam, és tanfolyamot is elvégeztem az önfejlesztés témakörében, magyar és angol nyelven, és ezen évek alatt hatalmas elméleti tudásra tettem szert.

2010. szeptemberében egészségi problémám kapcsán lett világos a dolog, hogy az elméleti tudás kevés. Valami még hiányzott, és ez pedig nem más, mint a GYAKORLAT!

Elkezdtem az elméleti dolgokat a gyakorlatban is alkalmazni, és valami elindult… Szépen lassan elkezdtek a dolgok megváltozni. Fél évre volt szükség ahhoz, hogy eljussak oda, hogy ezeket az ismereteket és tapasztalatokat egy blogban tegyem közzé. Ez a Tudatosság Blog, aminek a mai napig is több ezres olvasótábora van.

2012-ben elindítottam egy Magyarországon egyedülálló életreform programot, mely 52 héten keresztül mentorálja a tagokat, elméleti videó előadásokkal, és rengeteg gyakorlati feladattal.

2014 őszén pedig az élő önbizalomtréningek után elkészítettem az önbizalomtréning online változatát, mely azok számára nyújt segítséget, akik nem tudnak, vagy nem akarnak egy élő tréningen részt venni, vagy az otthonuk nyugalmában szeretnek fejlődni.

Emellett coah-ként és trénerként dolgozom, és megmondom őszintén, szeretem a munkám. Az a számos pozitív visszajelzés, amelyet nap mint nap kapok, megerősít abban, hogy jó úton haladok.

Zárásként 2 mondat, ami az évek alatt mottómmá vált:

“Nincs majd, MOST van.”

“Csak azon az emberen lehet segíteni, aki hagyja, hogy segítsenek rajta.
És persze hajlandó is TENNI érte!!!”